Zöld fény a napenergiának

2024.04.05.
 

Naperőmű létesül Martonos kataszteri község területén, elfogadták Magyarkanizsa községi helyi foglalkoztatási cselekvési tervét, a többi között e két téma szerepelt napirenden a községi képviselő-testület csütörtöki, sorrendben 29. ülésén. Annak berekesztése után Pletikoszity Tibor, a VMSZ és Ervin Beharović, a Szerb Haladó Párt frakcióvezetői adtak összefoglalót a legfontosabb döntésekről.
- Fontos, hogy a mai napon meghoztuk a 2024. évi magyarkanizsai községi helyi foglalkoztatási cselekvési tervet – kezdte a beszámolót Pletikoszity Tibor. - Ebből többek között kiderül, hogy községünk 5 millió dináros keretösszegből gazdálkodva idén is meg tudja valósítani 20 személy foglalkoztatását 4 hónapon keresztül a közmunka-programban. Ezzel az intézkedéssel, minden bizonnyal hathatósan tudjuk támogatni a programban résztvevő munkanélküli személyek visszailleszkedését a munka világába.
A folyamatban az önkormányzat partnere lesz a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, a szükséges pénzeszközök pedig biztosítottak Magyarkanizsa Önkormányzatának idei költségvetésében. A cselekvési terv továbbá ösztönzi a szükségleteknek megfelelő képzettség és a vállalkozószellem erősítését is, fogalmazott Pletikoszity Tibor.
A képviselők rendeletet fogadtak el továbbá a martonosi kataszteri község területén létesülő naperőmű kapcsán a részletes szabályozási terv meghozataláról.
- A megújuló energiaforrások használata egyre nagyobb teret nyer a világban: amennyiben a vállalkozás megvalósul, bizonyára nagy hatással lesz a zöld energiatermelés előmozdítására községünkben - véli a VMSZ frakciójának vezetője.
Az ülésen határozatot fogadta el az intézmények 2023. évi munkájáról, egyben meghallgatták és megvitatták az ezekről szóló jelentéseket is. A zentai Levéltáron kívül napirenden szerepelt a Községi Közigazgatási Hivatal, az Egészségház, a Szociális Központ és más intézmények jelentése. A községi szolgáltatások ezeken a területeken tavaly is akadálytalanul jutottak el a polgárokhoz és a megszokott magas színvonalon, összegezte a két frakcióvezető.
Az ülés napirendjén egyébként 36 pont szerepelt, ezek mindegyike elfogadásra került.
Bővebben:

 


Magyarkanizsai képviselő-testület: Zöld fény a napenergiának

Elfogadták a 2024-es Magyarkanizsa községi foglalkoztatási cselekvési tervet

Kiválóan működő intézmények




Fotó: Puskás Károly