A nemek közötti egyenrangúság megteremtéséért

2024.03.01.
 

A fenntartható helyi inkluzív szolgáltatások elnevezésű projektum kapcsán február 29-én Magyarkanizsára látogattak a Városok és Önkormányzatok Állandó Értekezletének (SKGO), valamint a szerbiai svéd nagykövetségnek a munkatársai. 
A vendégeket először Fejsztámer Róbert polgármester köszöntötte, majd egy rövid beszélgetés után mindnyájan részt vettek a helyi nemi egyenjogúsági bizottság tagjaival való találkozón. Végül ellátogattak a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézménybe, ahol a rendkívüli érdeklődés övezte számítógépes képzés zajlik, s amit elsősorban nők számára szerveztek. 
A projektumról sajtótájékoztató keretében számoltak be az önkormányzat és a svéd nagykövetség munkatársai. 
- Svédországban nagyon sokáig kellett dolgozni, hogy eljussunk a nemek teljes egyenjogúságáig. Úgy vélem, ez nagyon fontos, a férfiaknak és nőknek egyaránt, mert stabilitást és békét teremt, sőt, még gazdasági fejlődést is. Ezért nagyon fontos az, ami az önök községében történik - mondta el Anne-Charlotte Malm kiemelve, hogy ezen célból segíti Svédország a Városok és Önkormányzatok Állandó Értekezletén keresztül a nemek közti egyenjogúság megvalósítását. 
Magyarkanizsa község 2023-ban került a programba köszönve a Városok és Önkormányzatok Állandó Értekezletének. 
- Tavaly március 30-án a képviselő-testület határozatot hozott, hogy a község bekapcsolódik a projektbe. Elfogadásra került a nemek egyenjogúságával foglalkozó, az Európai chartával összhangban lévő dokumentum is – ismertette Telek Krisztina, a községi Nemi Egyenjogúsági Tanács elnöke. 
Elsőként ellátogattak a község mind a 13 településére, ahol elsősorban a nőket kérdezték arról, hogy hogyan látják saját helyzetüket, s milyenek a kilátásaik, mik azok a problémák, amire megoldást várnak az önkormányzattól. A helyzetfelmérés után az SKGO szakembereinek a bevonásával megszületett egy cselekvési terv, amit a képviselő-testület tavaly novemberben fogadott el. A dokumentum megírásakor figyeltek arra, hogy reálisan megvalósíthatóak legyenek a benne foglaltak. A tervek megvalósítása 2024 elején kezdődött és a tervek szerint 2026-ig tart majd. 
- Az első program az az informatikai képzés, amelynek a Cnesa ad otthont és amelyet a Nemi Egyenjogúsági Intézetnek az anyagi támogatásával tudunk megvalósítani. Maga a cselekvési terv igen átfogó, felöleli a sportot, a kultúrát, az egészségügyet, a biztonságot. A nők vállalkozói kedvét kell egy kicsit megtámogatnunk, hiszen nagyon jó ötletek születnek a terepen, nagyon sokan vannak, akik szeretnének akár vállalkozást is indítani és érvényesülni. Ehhez bizonyos kompetenciáknak a fejlesztésére van szükség, mint például a szerb nyelv tanulása vagy az informatikai ismeretek elsajátítása - sorolta Telek Krisztina. 
Az önkormányzat minden évben igyekszik jó kapcsolatokat ápolva pályázni a SKGO különböző pályázataira, hiszen a község tagja az önkormányzatok állandó értekezletének, közölte Fejsztámer Róbert polgármester. 
- A 2023-as évben három különböző területre is sikerült szakmai segítséget kapnunk ezeken a pályázatokon keresztül és ez a szakmai segítség az egyik projektum, amelyről a mai nap folyamán beszélünk, s amelynek a svéd nagykövetség a pénzügyi finanszírozója. Ebben az esetben a segítség azonban nem pénzbeli, hanem szakmai, amit hazai és külföldi szakemberek biztosítanak. Mindezek a projektek, amiken dolgozunk bekapcsolva a munkába a civil szervezeteket is, nagyon fontosak a közösség erősítése szempontjából. Ebben a munkában Magyarkanizsa elől jár, hisz több az unióhoz kapcsolódó hivatalos dokumentumot is elfogadtunk az elmúlt években. Remélem, hogy ezekben a programokban sokan meg fogják találni a helyüket, jó ötleteket tudnak majd adni, s azok alapján később olyan pályázatokat is be lehet adni, amikből fizikai projektek megvalósítása is lehetséges lesz. 
A fenntartható helyi inkluzív szolgáltatások elnevezésű projektben Szerbiából csak két község vesz részt, Magyarkanizsa, illetve Vranje. 

 


Magyarkanizsa részt vesz a nemek közötti egyenrangúság megteremtésének szerbiai úttörőmunkájában

A nemek közötti egyenjogúságról értekeztek Magyarkanizsán

Fontos az egyenjogúság




Fotó: Puskás Károly