Újabb támogatás az energiahatékonyság növelésére

2024.05.17.
 

Magyarkanizsa önkormányzata folytatja a támogatások odaítélését a 2023-as energiahatékonysági pályázatra vonatkozóan a Bányászati és Energetikai Minisztérium utólag megítélt újabb támogatásának köszönhetően lakóépületek, családi házak és lakások energiahatékonyságának növelésére.  
Az önkormányzati önrésszel együtt a most kiosztott összeg 9 millió dinár, ami a tavalyi első körben nem nyertes pályázó polgárok rendelkezésére állt. A csütörtök délelőtt megtartott szerződéskötés során 49 nyertes pályázat részesült támogatásban.  
A nyertes pályázók között volt Harangozó Adrienn is. Elmondta, hogy már két évvel ezelőtt is pályáztak gázkazáncserére, ami sikeres is volt, most pedig a nyílászárók cseréjére adták be a pályázatot, ami ugyancsak nyert, igaz, a második körben.  
- A gázkazán szerencsére nagyon jól működik, és kevesebb a gázfogyasztásunk is, illetve az ablakcserétől is azt várjuk, hogy kevesebb lesz ezáltal a fogyasztásunk. A pályázat egyáltalán nem volt bonyolult. Kitöltöttük a papírokat, árajánlatot kértünk a kivitelezőtől, és beadtuk a dokumentumokat. Még a háznak a hőszigetelése vár ránk, és szeretnénk majd arra is pályázni.  
Fejsztámer Róbert polgármester elmondta, hogy az energiahatékonysági pályázat iránt Magyarkanizsa községben nagyon nagy volt az érdeklődés.  
- Még 2023-ban, amikor megjelent az energiahatékonysági pályázat, akkor kiderült, hogy nagy túljelentkezés volt. 2023-ban 5+5 milliós kerettel indult a pályázat, tehát 5 millió dinárt biztosított az önkormányzat és 5 millió dinárt a minisztérium, és ezzel a 10 millió dináros önrésszel tudtuk elindítani az első pályázati kiírást. Már akkor látszott, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel találnunk kell valami megoldást, hogy mindazoknak, akik megfelelően, tehát technikai és adminisztratív szempontból rendben adták át a pályázati kérelmüket, de a keret szűkössége miatt nem fértek bele az első körbe, utólag pénzt biztosíthassunk. Felvettük a minisztériummal a kapcsolatot, és mostanra sikerült azt elérni, hogy a minisztérium még 4,5 millió dinárt és az önkormányzati költségvetés is még 4,5 millió dinárt hozzárakott ehhez a projekthez, így összesen még 9 millió dinár önrész biztosításával mindazoknak az igényeit is ki tudtuk elégíteni, akik jelentkeztek még 2023-ban az első pályázati kiírásunkra.  
A polgármester elmondta, hogy a 2023-as pályázati kiírás keretösszege a minisztérium és az önkormányzat egyaránt 9,5 millió dináros önrészének köszönhetően elérte a 19 millió dinárt.  
A polgárok főleg szigetelésre, nyílászárók cseréjére pályáztak, de természetesen támogatásban részesültek azok is, akik kazáncserét, vagy napelemek beszerelését tervezték.  
Bővebben:  

 


Újabb támogatás az energiahatékonyság növelésére Magyarkanizsán

Tovább növelik az energiahatékonyságot Magyarkanizsán

Újabb támogatási szerződések




Fotó Puskás Károly