Magyarkanizsa Község Településrendezési Közvállalata


Magyarkanizsa Község Településrendezési Közvállalata, jogi értelemben 1992. május 29-én jött létre. Jogelődje, a hatvanas években alapított első vállalat, a Kanizsa Lakásgazdálkodási Vállalata, amelynek alaptevékenységét a lakásgazdálkodás képezte. Ez a tevékenység mára már igen kibővűlt. Több mint fél évszázaddal ezelőtt, amikor is az ingatlanok kisajátítása eljárásában, a lakóházakat is államosították, ezek fenntartása és működtetése az új tulajdonos, az állam hatáskörébe került át. A központi állami szervek gyorsan rájöttek arra, hogy az ingatlanok vagyonkezelését nem lehet államilag centralizálni, ezért hosszas huzavona után, a lakásgazdálkodást 1965-ben községi hatáskörbe helyezték. A Községi Képviselő testület nem lakásgazdálkodási vállalatot, csak szolgálatot alapított az 1965. december 29-ei határozatával. A felsőbb szervek ezt nem hagyták jóvá. A képviselő testület 1966. június 23-án létrehozta a Lakásgazdálkodási Vállalatot, az állami tulajdonú lakások igazgatására és fejlesztésére. Ezzel körvonalozódott a vállalat fő tevékenysége, vagyis a lakások karbantartása, lakbérek begyűjtése és a községi lakások és közművek kiépítésében való részvétel. Az 1974-es alkotmányos változások a Lakásgazdálkodási Vállalatot is átformálták, a Községi Lakásügyi Önigazgatási Érdekközösséggé alakult két alapközösséggel, az egyik a Kommunális Lakásügyi és Helyi Útügyi Érdekközösség, a másik a Gazdaságszilárdítási és Gazdaságfejlesztési Önigazgatási Érdekközösség. Az 1978-as év folyamán, ide csatlakozott még Kanizsa Község Közös Tartalékalapja. Az érdekközösségek munkájában a közös Szakszolgálat vett részt. Az 1990-es év folyamán, a törvénymódosítás eredményeként, az önigazgatási érdekközösségek megszűntek. A Községi Képviselő-testület megalapította a Kanizsa Község Telekrendezési, Útügyi és Kommunális Tevékenységű Társadalmi Alapot, amely az összes megszüntetett érdekközösség jogutódja lett. Eza forma csak átmenetet képezett a gazdasági átalakulás függvényében, és a Községi Képviselő-testület a törvényes rendelkezések értelmében, 1992. május 29-én megalapította a Kanizsa Községi Útügyi, Kommunális és Lakásügyi Szolgáltatási Közvállalatot, mint jogutódot. A közvállalat neve 2004-ben megváltozott, és a ma használatos Magyarkanizsa Község Településrendezési Közvállalata nevet kapta. A Közvállalat tevékenységi köre az elmúlt néhány évben rohamosan bővült, magában foglalja az építkezési telkek rendezését, utcák, terek, parkok és üdülőövezetek rendezését és karbantartását, település- és városrendezéssel kapcsolatos tevékenységeket, különböző szolgáltatásokat a lakásügy területén és végül, de nem utolsó sorban, az építkezések szakfelügyeletével kapcsolatos teendőket is. A Magyarkanizsa község területén kiépült társadalmi lakások túlnyomó többsége a Közvállalat szervezésében és hozzájárulásával valósult meg.