| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2022.07.22.
Útitárs tábor Tóthfaluban

Jelenleg is zajlik a keresztény Útitárs tábor, melyet már évek óta a Zenetáborral karöltve tartanak. A szervező, a Csillagok Tóthfalusi Gyermekzenekar a következő napokban több mint 40 gyermek számára tanít meg katolikus és egyéb dalokat. 

Hangszeres zene és ének is szerepel majd a gála programjában, melyet július 24-én, vasárnap tartanak, a reggeli 9 órás szentmise alatt, a tóthfalusi Munkás Szent József templomban. A fiatalok naponta több órát ...

   2022.07.14.
Szorgos kezek sütnek-főznek

Öt napon keresztül tanulhatják a gyerekek a főzés csínját-bínját, ugyanis július második hetében tartják a Süti-Főzi tábort a helyi Varázsfalatok Egyesület szervezésében Oromon. 

A tábort tizenegy éve szervezik. Jelenleg 10 gyerekkel folyik a munka, akik nem csak helybéliek, ugyanis az egész község területéről érkeztek a kicsik. Az esemény Magyarkanizsa önkormányzata és a tartományi titkárság támogatásával valósult meg. 

Dobó ...

   2022.07.05.
Programkavalkád várta a horgosiakat

Megválasztották a falu legszebb kertjét, valamint átadták rendeltetésének a központban lévő felújított játszóteret, melyet közel 60 ezer dinárból újítottak fel. 
Különféle virágok, sziklakert, örökzöld növények - ezt az ízlésesen elrendezett virágoskertet választották meg Horgos legszebb kertjévé július 4-én. A Varga család évek óta szépíti a kertet, először neveztek be a versenyre és a közösség számára meghirdetett szavazáson ez bizonyult ...

   2022.06.02.
Nincs, ami nincs Magyarkanizsán

Slam poetry, edukatív filmvetítések, barátkozós estek, jótékonykodás - a magyarkanizsai ifjúság sosem unatkozik, mindig akad valamilyen program a Tisza-parti településen. 

Ebben nagy szerepe van Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodájának, ahol megannyi programot szerveznek a fiataloknak hétről hétre. 

Magyarkanizsa községben az elmúlt években felvirágzott az ifjúsági élet. A fiatalokat számtalan programlehetőség várja, ...

   2021.12.21.
A fiatalokra leselkedő veszélyek a net közösségi terein

Amikor a gyerek otthon internetezik, a legtöbb szülő nyugodt, hogy csemetéje biztonságban van, nem császkál az utcán, nem vesz részt a forgalomban. Pedig a világhálón is számtalan veszély leselkedik a kiskorúakra. Ezekre szerette volna felhívni a fiatalok figyelmét a NETikett projekt, amelyet a magyarkanizsai Generáció Civil Szervezet, a helybeli Ifjúsági Iroda és a Gondolat-Jel társulat valósított meg a Szekeres László Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával. 

Az ...

   2021.12.09.
Zajlanak a munkálatok a Birkózóakadémia területén

A magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia területén jelenleg is zajlanak a külső és a belső munkálatok. Önkormányzati támogatásból az épület külterületén több síkon is folyik az építkezés. A munkálatok megkezdődtek, már az utak aszfaltozása és a parkolók kialakítása zajlik. Ez már a hétvégére elkészülhet. 

Bálint Zoltán, ügyvezető, Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány: „Még marad tavaszra, amikor majd a kerítés is elkészül, ...

  1    ...    4    5    6    ...    18  
 
Keresés