| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2024.01.24.
Anjou – a liliom útvesztői

Január 29-én az Anjou – a liliom útvesztői című előadás látható Magyarkanizsán – Az egyik főszerepet alakító Orbán Borival beszélgetett a magyar Szó munkatársa. 
Az Udvari Kamaraszínház társulata Magyarkanizsán vendégszerepel január 29-én 19 órakor az Anjou – a liliom útvesztői című előadással. A közönség egy olyan látványos színpadi produkciót láthat, amely feleleveníti a középkor egyik izgalmas időszakát, megidézi a ...

   2024.01.16.
Az ükapától az unokáig

Melyik szülő ne álmodna egészséges, okos, szép gyermekről? Tillinkó Luca pontosan ilyen, sőt ezenfelül még szorgalmas és rendkívül tehetséges is. A tizenhat éves horgosi kislány már Magyarkanizsa község Juventus Pro Urbe érdemérmét is a magáénak tudhatja, amelyet néhány héttel ezelőtt, a községnapi díszülés keretében vehetett át, majd tehetett a megannyi egyéb díja és elismerése mellé. A népdalénekes, népi hangszeres, ékszerkészítő fiatal kora ellenére ...

   2024.01.16.
Vadak Radomir Perin Raša szemével

Radomir Perin Raša természetfotós több mint 45 éve hódol szenvedélyének, ez idő alatt pedig számtalan országban fotózhatott, különleges és lenyűgöző pillanatokról készíthetett képeket. Elmondása szerint azonban mégis itthon, Vajdaságban, az itt élő vadakat szereti a leginkább lencsevégre kapni. 
A martonosi származású természetfotósnak most Magyarkanizsán, a Dobó Tihamér Képtárban nyílt kiállítása és a könyvét is bemutatták. 
„Magamat ...

   2024.01.16.
Téli játszóház Magyarkanizsán

Több mint 90 gyerek részvételével zajlik a Téli játszóház Magyarkanizsán, a helyi József Attila Könyvtár szervezésében. A kisiskolásokra készségfejlesztő, bábjátszó és kézműves foglalkozások sora vár a héten. 
Az év elején mindig megtelik kisiskolásokkal a magyarkanizsai József Attila Könyvtár, hiszen ebben az időszakban szervezik meg a Téli játszóházat, ahol számtalan izgalmas program vár a gyerekekre. A foglalkozások minden évben egy adott ...

   2024.01.04.
Új európai identitást építenek a zene segítségével

Három évvel ezelőtt, 2021 tavaszán számoltunk be arról, hogy Orom, illetve Magyarkanizsai is csatlakozott egy európai zenei programhoz, aminek az elnevezése Tremolo projekt. A magyar-olasz-szerbiai együttműködés keretében fiatal előadók számára biztosítottak három-három koncertlehetőséget világzenei fesztiválokon Magyarországon, Szerbiában és Olaszországban, illetve további fellépéseket Németországban, Franciaországban és Lengyelországban. Az együttműködésben ...

   2023.12.29.
Történet a juhászlegényről, aki már tudja…

Juhász Gábor: Tudom én már… című dalos mesekönyvét, ami még december elején jelent meg a Hét Nap gondozásában, Magyarkanizsán is bemutatták. 
A magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézményben azonban nem hagyományos könyvbemutató volt, hanem koncerttel és hangszerbemutatóval is összekötötték a programot. A legkisebbek számára szervezett program a helyi Regionális Szakmai Pedagógus-képző Központ szervezésében, valamint a tartományi ...

  1    ...    4    5    6    ...    165  
 
Keresés