| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2017.04.10.
Gyalogtúra a Musztáng lovastanyára

Az Oromhegyeshez közeli Musztáng lovastanyára szervezett április 8-án gyalogtúrát a magyarkanizsai Természetjáró Egyesület. A mintegy 60 résztvevő Magyarkanizsáról indult és az ilonafalvi Baráthok-kútja érintésével, a Járáson át gyalogolt el a célállomásig. A gyalogtúrán a magyarkanizsaiak mellett adai, oromhegyesi, horgosi, martonosi és szabadkai túrázók is részt vettek. A társaság mintegy három óra alatt tette meg a 11-12 kilométeres távot. Visszafelé ...

   2017.04.03.
Napkollektoros vízmelegítőt kapott a cserkészcsapat

Vízmelegítésre használható napkollektor-rendszert és napelemmel működő mobiltelefon-töltőhelyet adtak át rendeltetésének március 30-án Magyarkanizsán, a Kanizsa Cserkészcsapat Tisza-parti vízitelepén. A nyári táborok egész sorának helyt adó cserkésztelep fürdőépületének tetejére elhelyezett napkollektorok a fürdőben felszerelt egy köbméteres vízmelegítőt látják el energiával. A tér közepén felállított telefontöltő oszlop kisméretű napkollektora ...

   2017.03.21.
Tavaszváró, Sándor-napi gyalogtúra

A magyarkanizsai Természetjáró Egyesület idén is megszervezte a Magyarkanizsa és Zenta közötti hagyományos Tavaszváró, Sándor-napi gyalogtúrát. A mintegy 45 résztvevő ma délelőtt 9 órakor indult Magyarkanizsáról. A Tisza-menti töltésen áthaladva 11 után érkezett az adorjáni helyi közösségben kijelölt pihenőhelyre. Az időjárás sokkal jobb lett, mint amire a túrázók az előrejelzések alapján számíthattak.

A túrázókat immár sokadik alkalommal ...

   2017.03.09.
Gazdag Ág Oromhegyesen

Az elmúlás volt a témája az idei Gazdag Ág hagyományápoló népművészeti vetélkedőnek. Az eseményt 29. alkalommal tartották meg március 4-én Oromhegyesen. A tartományi művelődési segédtitkár a helyszínen azt mondta, ezek a rendezvények a fiatalokhoz is szólnak. Blaskó Árpád kiemelte: a magyarság összefogása a legfontosabb a közelgő elnökválasztáson.  

Nagy múltra tekint vissza a Gazdag Ág vetélkedő. A versenyen 12 csapat vett részt. Aki egyszer ...

   2017.02.23.
Interjú a Plakett-díjas Tóth Ágnessel

Tóth Ágnes többedmagával pontosan húsz éve alapította meg a magyarkanizsai Tisza Néptáncegyesületet. Azóta is az ő irányításával, önkéntes, áldozatkész munkájával folyik az a tevékenység, amelynek elvei kérlelhetetlenek, megfellebbezhetetlenek: értékőrző és egyben -teremtő, alkotó és példamutató szándékkal nyúlni a forráshoz; a másik ilyen elv a gyermek – áll többek között Tóth Ágnes méltatásában, amit a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség ...

   2017.02.22.
Főzőkör Magyarkanizsán

Az Eleki Életmódközpont ötödik előadását tartotta Magyarkanizsán. Az egyre látogatottabb és népszerűbb sorozatban most a gyógynövényekkel, azok felhasználásával foglalkoztak. A Somogyi Lehel és Somogyi Balog Magdolna által létrehozott és vezetett délkelet-magyarországi életmódközpontot azért alakították meg, hogy a civilizációs betegségekben szenvedőknek nyújtson segítséget akképpen, hogy a helyes életmód lehetséges változataira tanítják az oda jelentkezőket.

Az ...

  1    ...    20    21    22    ...    32  
 
Keresés