| Gazdaság || Kommunális ügyek || Városrendezés || Mezőgazdaság || Környezetvédelem || Idegenforgalom || Oktatás || Művelődés || Szociális védelem || Egészségügy || Sport || Ifjúság || Tájékoztatás || Rendkívüli helyzetek || Vallás || Civil szervezetek || Közösség || Helyi közösségek |

   2014.02.26.
Tóthfalu

A falu kialakulása - amint a neve is bizonyítja - Tóth József néhai földbirtokosnak köszönhető, aki birtoka egy részét tanyája közelében részben kiosztotta, részben eladta házhelyekként napszámosainak és egyéb föld nélküli lakosoknak. Később, 1905-ben felépült a település temploma, századunk második évtizedétől kezdve pedig elkészült az elemi iskola és egy csendőrállomás is, sőt csakhamar bolt is létesült. Ily módon az eredeti településmag is kikristályosodott ...

   2014.02.26.
Oromhegyes

A mai Oromhegyes területe már az őskorban lakott hely volt, amit a csiszolt kőkorszaki leletek is bizonyítanak, amelyek az Általános Iskola építésekor kerültek elő. Az első középkori településre vonatkozó okirat 1271-ből származik, vagyis Fel-Adrianra, Felső-Adorjánra vonatkoztatható, amely már kolostorokkal is rendelkezett. Ezek alapján vélekedett úgy Dudás Gyula jeles történészünk, hogy ez a Felső-Adorján csak Tetőhegyes - a mai Oromhegyes területén állhatott.

   2014.02.26.
Orom

Orom 1889-ben vált településsé. Kialakulásában a vasútállomás, több jelentős út kereszteződése és az általános iskola létesítése voltak döntő hatással. A vasúti megálló és állomásépület azon a helyen épült, ahol a kanizsa-csantavér-topolyai út a vasutat átszeli, és ezáltal a településmag is létre jöhetett. Az iskolaépületen kívül hamarosan malmok, bolt, kocsma is megépült. Földterületeket osztottak ki házhelyeknek, ami által a tanyacsoportokból ...

   2014.02.26.
Martonos

Martonosról az írott forrásokban először 1237-ben történik említés, a Martinus nevű kolostor kapcsán, amelyet a tatárjárás után ismét felújítottak. Egy nemesi birtok határleírása nyomán 1335-ben martonosi nemesekről esik szó, például Bekusról, Martonosi Lőrinc fiáról, később pedig Pestyéni István de Martonos-ról is. A határleírásról szóló okirat szerint Martonos Ludasegyházzal, Gyékénytóval, Pusztaegyházzal (a mai Szalatornya) szomszédos település.A ...

   2014.02.26.
Magyarkanizsa

Kanizsa neve valószínűleg szláv eredetű, a knez, knezsev szavakból vezethető le, de arról nincs adatunk, hogy elsődlegesen mire vonatkozott: vízfolyást, például patakot, birtokot, esetleg a knez, kenéz, vagyis az ispán székhelyét-e. Ezekből az alapszavakból származik a Kenesna, Canisa, Kenese, Kanisa, Kanjiž a, Kanizsa is.
A régészeti leletek arról tanúskodnak, hogy az ún. Tiszaparton, a mai Halász tér környékén már a bronzkorban létezett település. Az ...

   2014.02.26.
Kispiac

Kispiacot 1935-ig a legjobb térképeken is hiába keresnénk kitűnő fekvésű helyén, a Telecskai dobok - Orompartnak nevezik errefelé - az egykor nagyobb hírnévnek örvendő Körös és a Járás kietlensége által körülölelt termékeny területen, ahol a homok a fekete földdel, a dombhátak a legelőkkel, ezek pedig a rétséggel futnak össze, s kicsiben egész Észak-Bácska képét varázsolják elénk. Körös-piac (Kiriška pijaca), avagy 1938-ban már véglegesen Kispiac ...

Keresés