Keress fel :
Elérhetőség
 
   
 
AKTUÁLIS  
 
   
November 15. (péntek), 18:00 óra
Dobó Tihamér Képtár
 
a Cnesa OMI Dobó Tihamér Képtár szervezésében
A ZENTAI MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSA
 
1952. júliusában Ács József festő javaslatára festőtelepet hoztak létre Zentán, a szervezésben segítségére voltak a helyi vezetők, Farkas Nándor és Varga László, valamint Tripolszky Géza, a Zentai Múzeum igazgatója. Az akkori Jugoszlávia első művésztelepe. Alapítói, első résztvevői: Ács József, Boschán György, Milan Konjović, Stevan Maksimović, Milivoj Nikolajević és Sáfrány Imre. Vezetője Tripolszky Géza (1953-1986), aki később Benes Józseffel együtt szervezte a művésztelepet (1970-től az 1970-es évek végéig. A telep keretében 1969-től kísérleti (Ek) csoport működött. A művésztelep találkozóin jugoszláviai és külföldi művészek, valamint képzőművészeti kritikusok, irodalmárok, fotó- és filmművészek stb. is részt vesznek. A telep évente csoportos kiállítást rendez, amelyről katalógus is megjelenik.
A 2013-as esztendőben a Művésztelep témáját a Tisza, a víz, a folyó adta.
Az itt készült munkákat láthatja a magyarkanizsai közönség.

A belépés díjtalan
 
 
 
 
Magyarkanizsa község hivatalos eseményközleménye
Kapcsolat | RSS