Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


A horgosi Fészek Nagycsaládos Egyesület nyári gyermektábora

Immár negyedik alkalommal rendezte meg Nyári Gyermektáborát a horgosi Fészek Nagycsaládos Egyesület, ezúttal a horgosi Domus Pacis lelkigyakorlatos ház csodálatos környezetében – tudtuk meg Nagy Tibortól az Egyesület elnökétől.
A táborozáson nemcsak hazai, hanem magyarországi gyermekek is részt vettek. Az időjárás nem igazán kedvezett, ennek dacára a lakók jó hangulatban táboroztak. A hét végén rövid, hangulatos szerepeket gyakoroltak, amikor az önkormányzati küldöttség meglátogatta őket. Az önkormányzat képviselői: Csikós László, társadalmi tevékenységekkel megbízott polgármesteri tanácsnok, Natália Srdić, polgármesteri-asszisztens és Darabán Piroska, szociális-, gyermek- és egészségvédelmi tanácsos érdeklődtek az egyesület tevékenységéről. Tolmácsolták egyúttal Nyilas Mihály polgármester jókívánságait, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni a látogatáson. Nagy Gizella, vezetőségi tag elmondta, hogy rajzpályázatot hirdettek két korosztály számára, melyeknek témája a családon belüli gondoskodás és saját családjuk bemutatása volt. E pályázat győztesei (mindketten magyarkanizsai diákok) ingyen vehettek részt e táborban.
A gyermekek elmondták, hogy játékos foglalkozásokban, ügyességi vetélkedőkben vettek részt, sőt kézműves foglalkozások is voltak és horgászversenyt is rendeztek. Egyedüli panaszuk a rossz időre vonatkozott, hisz fürdőzésüket és a Szelevényi erdőbe tervezett kirándulásukat elmosta az eső.
Az önkormányzati vezetőség azt kívánta az egyesület tagjainak, a tábor szervezőinek és a fiatal csoportvezetőknek, hogy lelkiismeretes fáradozásukat kárpótolja a gyermekek sikerélménye, a közösségi élet varázsa. A magyarkanizsai önkormányzat a továbbiakban hatékonyabban fogja támogatni a nagycsaládosok és más civil szervezet munkáját, kezdeményezéseit.

Szia!

én ott voltam a táborban és nagyon jól éreztem magam,senki sem unatkozott és az volt a jó hogy amiikor esett az eső akkor a házban aludtuk,fent aludtaka lányok lent pedig a fiúk