Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Horgos

Sport

A horgosi Partizan férfi kézilabda csapata évzáró barátságos mérkőzésen fogadta a törökkanizsai Obilić együttesét, amely a Vajdasági ligában szerepel. A Gyógyfürdőben december 16-án megtartott meccsen a vendéglátók megérdemelt győzelmet arattak a tartalékos összeállításban szereplő horgosi gárdával szemben. Az eredmény: 35:20 volt az Obilić javára. Az Obilić minden játékosa kiválóan helytállt, a horgosiak közül Bende, Szekeres, Reisz és az ifjú Ivković tűnt ki valamint Ábrahám Norbert kapuvédő.
A Partizan az ünnepek után folytatja felkészülését a tavaszi idényre.

Aszfaltozás Horgoson

Horgoson a mintegy 500 méter hosszú Szent István utca fele aszfaltréteget kapott. A beruházás értéke közel 6 millió dinár. A kivitelező a Voj-put közvállalat, amely az utca folytatásában tavasszal fejezi be az aszfaltozást.
Takács József, a falu polgármestere a december elsején megtartott alkalmi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a hely-és utcabeliek régi álma teljesült annak köszönhetően, hogy a magyarkanizsai önkormányzat tetemes összeget szánt a helyi közösségek utcáinak aszfaltozására. A faluelnök egyúttal arra kérte a település polgárait, hogy a december 11-ig tartó referendumon szavazzák meg a helyi járulékot, hogy az elkövetkező években is folytatódjon a közműfejlesztés.
Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester az egész községre kiterjedő akcióról szólva kiemelte, hogy összesen 14 és fél kilométer hosszúságban aszfaltozzák ki az utcákat. A beruházás értéke 43 millió dinár. A polgármester azt is elmondta, hogy ugyancsak Horgoson kiépült a Zmaj Jovina utca, amely az Ipari parkhoz vezet. Minthogy a helyi járulék bevezetésére kiírt népszavazás nemcsak Horgoson, hanem Martonoson, Adorjánon, Tóthfaluban és Oromhegyesen is most van folyamatban, Nyilas Mihály polgármester ezeknek a településeknek a polgárait is arra kérte, hogy támogassák a fejlesztési programokat, annál is inkább, mert a polgárok minden egyes dinárjához az önkormányzat is hozzátesz egyet, hogy lendületesebbé tegye a települések kommunális infrastruktúrájának fejlesztését.
A horgosi útavatón dr. Bimbó Mihály alpolgármester, dr.Katkics Zoltán, a községi képviselő-testület elnöke és Puskás Károly polgármesteri tanácsnok valamint Koncz István, a településrendezési közvállalat mérnöke is részt vett.

Önkormányzati sajtótájékoztató

Horgos, Martonos, Oromhegyes, Tóthfalu és Adorján polgárai november 18-tól december 11-ig szavazhatnak a helyi járulék új, öt évre szóló programjára. A magyarkanizsai önkormányzat november 15-én megtartott sajtótájékoztatóján négy helyi közösségi elnök: Takács József horgosi polgármester, Makra Ákos martonosi, Balla Lajos oromhegyesi és Bata Ferenc tótfalusi elnök ismertette a helyi járulék programját és a szavazással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Takács József - Horgos

Kegyeletteljes megemlékezés Horgoson

A horgosi temetőben Mindenszentek verőfényes délutánján Gutási Ákos helybeli plébános alkalmi szentmisét tartott. Ezt követően a 44-es megtorlások ártatlan, jobbára horgosi magyar áldozatainak emlékhelyénél Forró Lajos magyarkanizsai születésű történész és Pósa Károly, a Rákóczi Szövetség magyarkanizsai szervezetének elnöke emlékezett 44 őszének véres eseményeire, mártírjainkra, akik azért haltak kínhalált, mert magyarok voltak. Pekla József magyarkanizsai költő verset mondott. A koszorúzás után Gutási Ákos plébános megáldotta az emlékhelyet.
Forró Lajos beszédében a következőket hangsúlyozta:

HOLDSUGÁR-KLUB A HORGOSI OKTÓBER 10. ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

A horgosi általános iskolában szeptember 23-án megnyílt a Holdsugár-klub, amelyben azok a játékok kaptak helyet, amelyeket a Pharo Drom, a helybeli romák civil szervezete a Holdsugár Alapítvány pályázatán nyert, együttműködve az iskolával és a Házi Tanítói Szolgálattal.
A klub nem csak a felhőtlen kikapcsolódás és a közös játék, hanem a barátkozás és a felzárkózás színtere is.
A Holdsugár Alapítvány 160 ezer dinár értékű játékokat adományozott, a Fornetitől pedig csocsót, pikádót kapott a klub, emellett egy évig az uzsonnáztatás költségeit is magára vállalta. A pályázatot az MNT szakmunkatársa segített megírni.

Színes rendezvények, kiváló hangulat a Horgosi Szüreti Napokon!

Alkalmi beszédet Takács József, a horgosi helyi közösség elnöke és Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester mondott:

Bartók ünnepség az „Órás” villánál

Horgoson 2011. augusztus 6-án a Brauswetter (órás) villánál 18,30 órai kezdettel emlékünnepséget tartottak Bartók Béla születésének 130. évfordulója és 105-éve Horgos-Kamaráson népdalgyűjtése alkalmából. E rendezvényt a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület és a szabadkai Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezte a szabadkai Masterplast Yu d. o. o. támogatásával.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A HORGOSI OKTÓBER 10. ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN


A sokszínűség jellemezte a horgosi, sorrendben 9. Bontakozás elnevezésű nemzetközi tábor programját

A tábor változatos programját ismertetve Goran Nikičić iskolaigazgató elmondta:

A tábor ideje: 2011.08.08.-2011.08.12.
A helyszín: a horgosi Október 10 Általános Iskola udvara.

A résztvevők száma 37 diák, 12 felnőtt nevelő és 6 kisegítő középiskolás diák

A táborban 37 diák vett részt, akik különböző helységből érkeztek: Mindszentről és Gradačacból (Bosznia) valamint Kispiacról és Horgosról.
A tábor ideje alatt különféle foglalkozások zajlottak. Hangsúlyt fektettek a környezetvédelemre, a multikultúrális sajátosságok elfogadására, a honismeretre és a játszva tanulásra, valamint az egészséges életvitelre.
A programok kivétel nélkül ezeket a célokat szolgálták. A gyerekek reggel tornával kezdték a napot, utána különféle foglalkozások, kézművesség (korongozás, gyöngyfűzés, bogozás stb.), tanulmányi séta, játékos vetélkedő (természetvédelmi és honismereti témával) vették kezdetüket. Minden nap, a délutáni órákban sport és ügyességi játékok, valamint, iskola bemutató, karaoke-party, kvíz, filmbemutató szerepeltek programon.

MEGÚJULT A HORGOSI HELYI IRODA


Egy épületben a helyi közösség és a helyi iroda

A horgosi helyi iroda a Földműves-szövetkezettől bérbe vett és felújított épületben kapott helyett. A sajtótájékoztatóval egybekötött avatón Takács József, a helyi közösség elnöke és Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester tájékoztatta az egybegyűlt újságírókat és a meghívott vendégeket az 1 millió 700 ezer dinárt kitevő községi ráfordítás jelentőségéről:

Önkormányzati sajtótájékoztató a horgosi Nekaszáldon


A Horgosi Termelők Klubja csaknem 12 kilométernyi földutat javított meg. Az összefogás példaértékű, hiszen a klub önkéntesei együttesen, traktorokkal, tárcsákkal és más munkagéppel tették sikeressé az akciót. Az utakat azzal a homokmennyiségel töltötték fel, amelyet az autóút építői nem használtak fel. A magyarkanizsai önkormányzat 63 ezer dinár értékű üzemanyaggal járult hozzá az akció zavartalan lebonyolításához.
A felújított földutak közelében július 5-én tartott sajtótájékoztatón Szalkai Nemes Valéria, a magyarkanizsai községi tanács mezőgazdasággal megbízott tagja köszönetet mondott a termelőknek és a helyi klubnak a nemes összefogásért. Takács József, a helyi közösség elnöke arra mutatott rá, hogy az akciót jól időzítették a termelők, hiszen javában tart az aratás. A helyi közösség egyébként mintegy 200 liter üzemanyaggal segítette a megmozdulást. Fekete István, a munkálatok szervezője úgy vélte, hogy sikeres volt az akció, ám hozzátette, hogy akad még néhány javításra, karbantartásra szoruló útszakasz. Bíró István, a Horgosi Termelők Klubja mind a magyarkanizsai önkormámnyzatnak, mind pedig a horgosi helyi közösségnek, akárcsak a helybeli termelőknek köszönetet mondott a hathatós támogatásért és az eredményes összefogásért.

Tartalom átvétel