I. Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül Kispiacon
2009. május 31-én első alkalommal kerül megrendezésre az I. Nemzetek Főzőversenye Határok Nélkül elnevezésű rendezvény Kispiacon, a vásártéren, amelyet a “LAGZI SZERVÍR” (Varbai András) rendez a Helyi közösség támogatásával.
A versenyre több ország mesterszakácsa nevezhet be. Versenyzőket várunk Magyarországról, a Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből és természetesen Vajdaságból.
A zsűri tagjai a Magyar Fehérasztal Lovagrend tagjai közül kerülnek ki.
A verseny reggel nyolc órakor veszi kezdetét. Kilenc órakor tűzgyújtás, délben kultúrműsor lesz, amelyen néptáncosok és népdalénekesek mutatkoznak be. A műsor után a főzőverseny eredményhirdetése következik. A délelőtt folyamán megtekinthető a kirakodó és jószágvásár is. A pálinka és a borkóstolás sem marad el, este pedig lakodalmas zenészek fesztiválja, vőfélytalálkozó várja a szórakozni vágyókat.
Minden versenyző országának, településének nemzeti eledelét készítheti el.
Benevezés 2009. május 25-ig lehetséges a következő telefonszámon: 024/882-020, vagy a Helyi közösség irodájában, munkanapokon 7,00 – 14,00 óráig.
Az 500,00 dináros benevezési díjat a helyszínen lehet befizetni.
A szervezők biztosítanak: 3 x 3 méteres helyet a főzéshez, tűzifát és vizet.
A résztvevők hozzák magukkal a bográcsot (max. 15 lit.), a főznivalót (húst) a fűszereket, napernyőt vagy sátrat, asztalt, padot, széket, díszítési kellékeket.
A nagy érdeklődésre való tekintettel kérjük minél előbbi jelentkezésüket.
Szervező bizottság
www.kispiac.rs
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Naptár
- 422 olvasás















SRPSKI





