Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Pártélet

Tizenöt tag alkotja a VMSZ helyi szervezetének elnökségét

Sajtótájékoztató és irodaavató
A VMSZ helyi, magyarkanizsai szervezete november 18-án a politikai szervezet új irodájában, a Testvériség Egység utca 1-ben tartotta meg sajtótájékoztatóját.
Dr. Sarnyai Zoltán, a helyi szervezet elnöke az elnökség új összetételét ismertette. Elmondta, hogy a korábbi 7 tag mellé, demokratikus úton, többes jelöléssel, titkos szavazással további nyolc tagot választottak meg. Az új tagok: Molnár Gizella, Bohata József, Jenei Ervin, Kávai Szabolcs, Kocsis Kornél, dr. Lepes Josip, Tóth Vilmos és Vajda Attila. Dr.Bimbó Mihály, a VMSZ alelnöke és községi szervezetének elnöke a VMSZ helyi Ifjúsági Fóruma tisztújító összejövetelének választási eredményeiről számolt be. Az IF elnökségének tagjai: Teslić Zorán, Sáfrány Csilla, Krekuska Róbert és Jenei Ervin, az elnöki tisztet pedig Papp Ákos tölti be az elkövetkező négy évben.
Elhangzott továbbá, hogy a VMSZ IF IV. tisztújító közgyűlésén megalakult az első, 25 tagból álló Tanács, amelynek magyarkanizsai képviselője Makra Izabella lett.

A VMSZ horgosi szervezetének vendége volt Pásztor Bálint köztársasági képviselő


A VMSZ horgosi szervezetének július 19.-én a Horgosi Termelők Klubjában megtartott ülésén Nagy Tibor elnök üdvözölte Dr. Bimbó Mihályt, a VMSZ községi szervezetének elnökét, aki egyúttal a legtömegesebb délvidéki magyar párt egyik alelnöke is, valamint Pásztor Bálint köztársasági képviselőt.
A tagság egyhangúlag támogatta a politikai szervezet alapszabályának módosítására tett indítványt. Eszerint a horgosi szervezetet - a tagság száma alapján - két tag képviselheti a községi elnökségben. A tartományi és köztársasági képviselők automatikusan tagjai a VMSZ saját községük területén működő elnökségének.
A VMSZ tisztújító értekezletének eredményeiről Dr. Bimbó Mihály számolt be. Elmondta, hogy a VMSZ elnöke ismét Pásztor István lett. A tanács magyarkanizsai tagjai: Nyilas Mihály polgármester, Nyilas Leonov Anita, Dr. Körmöczi László és Dr. Bimbó Mihály.
A tagság egyetértett a Női Fórum és az Ifjúsági Fórum aktivitásának felélénkítésére tett javaslatokkal.

Könnyen érthető kommunikáció



A fogyatékkal élők érdekvédelmében
A VMSZ magyarkanizsai szervezete Női Fórumának előadása

A VMSZ magyarkanizsai szervezetének Női Fóruma július 12-én többek közt vendégül látta a budapesti székhelyű ÉFOÉSZ, az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szövetségének két szakmunkatársát, Dr. Janó Réka jogászt és Graf Jaksa Éva gyógypedagógust. Az előadókat és az egybegyűlteket Csanyiga Magdolna, a Női Fórum elnöke üdvözölte.
A szakértők elsőként a kommunikáció fontosságára mutattak rá s kiemelték, hogy a fogyatékkal élőknek is joguk van egyszerű, közérthető, feldolgozható információkra. Ezt a célt a könnyen érthető kommunikáció jól bevált módszereinek alkalmazásával igyekeznek elérni.
Róth Péter, a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének alelnöke arról tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy a fogyatékkal élők érdekszervezetével folytatott sikeres együttműködésnek köszönhetően kirándulásokat utazásokat szerveznek a fogyatékkal élőknek.

Új helyre költözött a magyarkanizsai VMSZ iroda

Tisztelt VMSZ tagok, Magyarkanizsa község polgárai!
Szeretnénk értesíteni Önöket, hogy új helyre költözött a magyarkanizsai VMSZ iroda!
Az új munkaidő hétfőtől péntekig 11.00-14.00 óráig.
Az iroda megtalálható a Szabadkai út 2-es házszám alatt.
Elérhetőségeink: 024/879-400, vagy a 064/806-21-24-es telefonszám.

Lakossági fórumok a magyar állampolgárságról

A Vajdasági Magyar Szövetség Magyarkanizsa minden településén Lakossági fórumot tart a magyar állampolgárság igénylésével kapcsolatban. A fórumok vendégei a Szabadkai Főkonzulátus és a VMSZ valamint a magyarkanizsai önkormányzat képviselői.
Adorjánon az Ifjúsági Otthonban december 7-én, tehát ma este 7 órakor kezdődik a Lakossági fórum. A Vajdasági Magyar Szövetséget Varga László és Bús Ottó képviseli.
Kispiacon a Művelődési házban december 8-án, azaz szerdán este 7 órakor hangzik majd el egy-egy tájékoztató a magyar állampolgárság igénylésének és odaítélésének tudnivalóiról. A VMSZ-ből Bús Ottó és Szombati Zoltán vesz részt a találkozón.
Oromhegyesen a helyi közösség termében december 14-én, kedden este hét órára várják az érdeklődőket. A VMSZ képviseletében a vendégek között lesz Pásztor Bálint és Bús Ottó.
A jövő héten december 13-án, hétfőn délután öt órakor először Horgoson a Bálint-teremben hangzik el az előadás. A VMSZ-ből Pásztor Bálint és Pál Károly vesz részt.
Ezt követően szintén december 13-án, hétfőn este hét órakor Magyarkanizsán a városháza dísztermében kerül sor a Lakossági fórumra, amelyen ugyancsak Pásztor Bálint és Pál Károly lesz jelen.
Martonoson a Nyugdíjasok otthonában a jövő héten, december 16-án, csütörtökön este hét órakor kezdődik majd a fórum. Ezen az összejövetelen a VMSZ-t Dobai János és Dévavári Zoltán képviseli majd.
A tóthfalui Ifjúsági otthonban december 20-án, hétfőn szintén este hét órakor tájékoztatják a helybelieket a magyar állampolgárságról. A vendégek sorában, a VMSZ képviseletében jelen lesz majd Egeresi Sándor, a Vajdasági Képviselőház elnöke.
Oromon egyébként, nagy érdeklődés mellett már december harmadikán lezajlott a lakossági fórum.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Szabadkán és Palicson

A VMSZ magyarkanizsai szervezete is képviseletette magát a szabadkai Szent Teréz székesegyházban lezajlott ünnepi szentmisén és Palicson a "Vajdasági magyarság - a nemzetalakító erő" mottóval megtartott Szent István-napi ünnepségen.

Orbán Viktor, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke a palicsi ünnepségen kiemelte:

„A magyarságot a huszadik században megosztott ideológiák korszaka – úgy látom – véget ért. Úgy tűnik egész Európában így van ez. A józanész Magyarországon is túllépett a huszadik század ideológiai keretén s az áprilisi választások eredményeképpen kialakult egy olyan nemzeti együttműködés, amely rég óra nem létezett Magyarországon. Ez szülte meg a kétharmados fogadalmat, amely elsöpörte a megosztásra, korrupcióra, békétlenségre épülő, a nemzeti érdekeket sutba hajító, a kettős állampolgárságot megtagadó korábbi politikai krízist. Ebbe a most formálódó új együttműködésbe mindenki beletartozik, határon belül és kívül, ha úgy gondolja, hogy a józanész fontosabb, mint valamelyik párt ideológiája. Mindenki, aki úgy gondolja, hogy a hosszú évek óta tartó viták után a Kárpát-medencei magyarságnak végre egységesen és új irányba kellene elindulnia. Mindenki beletartozik, aki nem akarja, hogy a múlt, az áprilisi választásokon lezárt korszak és megdöntött rendszer valaha is visszatérjen. Igen, mindenki, aki hisz abban, hogy bennünket, magyarokat sokkal több dolog köt össze, mint ami elválaszt és bízik abban, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében végre képesek leszünk közös erővel jövőt teremteni minden magyar ember számára.

Új tagok a VMSZ horgosi szervezetében

A VMSZ horgosi szervezetének elnöksége július 14-én este a helybeli Művelődési Házban elsőként a tagság névjegyzékéről tárgyalt. Számba vették azokat a jobbára fiatalokat, akik nemrégiben döntötték el, hogy a VMSZ sorait erősítik.

Az elnökség az MNT választások kiváló horgosi eredményeit is áttekintette. Nagy Tibor elnök elmondta, hogy az eredmények a községi átlagnál is jobbak. A magyar választók névjegyzékén ugyanis 2779 horgosi polgár szerepelt, s közülük 1535-en szavaztak, ami 55,23 százalékot tesz ki. Az egyes számú, Magyar Összefogás lista 1178 szavazatot kapott, ami 76,74 százalékos támogatottságnak felel meg. A második számú, demokrata párti Vajdasági Magyarként Európába lista mindössze 263 szavazattal 17,13 százalékos választási eredményt ért el. A hármas számú, Magyar Remény Mozgalom listára 44 horgosi polgár szavazott, ami 2,86 százalékot tesz ki. A listán negyedik Magyar Liga szerepelt leggyengébben, hiszen csak 17 szavazatot mondhat magáénak, ami a leszavazottak alig több mint 1 százaléka. Az ötös számú, Kézfogás a magyarságért lista 26 szavazattal 1,69 százalékos támogatottságot ért el. Az érvénytelen szavazatok száma 7 volt.

Építőtábor Magyarországon

Tisztelt Helyi Szervezetek Vezetői,
kedves barátaink!

Az elmúlt hetekben Magyarkanizsa–Törökkanizsa község VMSZ Ifjúsági Fórum tagjai aggodalommal követték Magyarország Borsod–Abaúj–Zemplén megye településein pusztító árvíz katasztrófát.

Úgy érezzük SEGITENÜNK KELL!

Felbecsülhetetlen károk keletkeztek, sok család otthon nélkül maradt és vált a mindennapi megélhetsük, életük kilátástalanná. Sajnos tudjuk, hogy anyagilag nem áll módunkban segítséget nyújtani, így hát arra gondoltunk segítsük őket az erőnkkel, megértésünkkel, jelenlétünkkel.

VMSZ XIV. Közgyűlés, Magyarkanizsa

Kiváló hangulatú találkozó színhelye volt szombaton délután a magyarkanizsai Potisje labdarúgó klub objektuma. A VMSZ több ezer tagja, illetve szimpatizánsa jött össze, hogy együtt ünnepelje meg a nemzeti tanácsi választások eredményét, a Magyar Összefogás lista fölényes győzelmét.
Az egybegyűlt aktivisták lelkiismeretes, odaadó munkájáért Pásztor István, a VMSZ elnöke mondott köszönetet.
Sajnos a hatalmas tömeg öröme nem tartott sokáig, mert mindössze egy órai ünneplés után eleredt az eső, amiből csakhamar óriási zuhatag lett.

A VMSZ most ütőképesebb, erősebb és összetartozóbb, mint hét hónappal ezelőtt

A hónap végéig megalakul az új Magyar Nemzeti Tanács

A VMSZ szombaton délután a magyarkanizsai színházban tartotta meg 14-ik közgyűlését. Az azt követő sajtótájékoztatón Pásztor István, a VMSZ elnöke többek közt kiemelte:
- Nagyon jó hangulatú, tartalmas vitákkal gazdagított közgyűlésen vagyunk túl, fő célunk az volt, hogy szembenézzünk az elmúlt hét hónappal és foglalkozzuk a VMSZ jövőjével.