Kegyelet teljes megemlékezés
Adorjánon vasárnap, Martonoson és Horgoson pedig hétfőn, mindenszentek napján tartottak megemlékezést a 44-es megtorlások ártatlan magyar áldozatainak emlékére.
A horgosi ravatalozónál Gutási Ákos helybeli plébános celebrált istentiszteletet, majd megszentelte az elhunyt helybeli plébánosok és nővérek emléke tiszteletére emelt keresztet a nagyharangnál valamint az 1944 –ben Horgoson ártatlanul kivégzett helybeliek emlékhelyét. Ez alkalommal Pekla József magyarkanizsai költő verset, Pósa Károly, a Rákóczi Szövetség magyarkanizsai szervezetének elnöke pedig alkalmi beszédet mondott. Ez utóbbi a délvidéki magyarok ünnepeiről szólva kiemelte, hogy mindenszentek napja az itteni magyarok csöndes ünnepe, amikor a családi megemlékezés közösségivé válik.
- Nem helytálló az a gyakran hangoztatott állítás, hogy mártírjaink nem jókor és nem jó helyen születtek. Az ártatlanul kivégzettek igenis jókor és jó helyre születtek, mert ez a hazánk. A lemészároltak vétke csupán az volt, hogy magyarok voltak- hangsúlyozta Pósa Károly.
A megemlékezésen és a koszorúzáson a hozzátartozók mellett részt vett Pásztor István, a VMSZ elnöke és Bús Ottó elnökségi tag és tartományi képviselő, a magyarkanizsai önkormányzatot pedig Dr. Bimbó Mihály alpolgármester és Csikós László polgármesteri tanácsnok képviselte.
Magyarkanizsán a Nagytemetőben a helyi önkormányzat szervezésében november másodikán délután 3 órakor kerül sor, koszorúzással egybekötött megemlékezésre.
Magyarkanizsa, 2010.11.02.
Magyarkanizsa önkormányzata
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 290 olvasás















SRPSKI





