Nincs bejelentkezve! Log in vagy register.


Archívum

A magyarkanizsai önkormányzat közleménye

A magyarkanizsai önkormányzat tájékoztatja a község vállalatait, hogy a községi tanács, január 27-én megtartott 53-ik ülésén, hatályon kívül helyezte a cégtábla, illetve cégnév üzlethelységre való kihelyezése után a 2008. és 2009. évre fizetendő helyi kommunális illeték megállapításáról, a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal költségvetési, pénzügyi és helyi adóigazgatási főosztálya részéről meghozott és nemrégiben kézbesített, áruforgalmi, személy- és áruszállító vállalatokra vonatkozó határozatait.

A VMÚE feltérképezi a vajdasági magyar tájékoztatás helyzetét

Az Újságírók Magyarkanizsai Egyesülete január 28-án Tóth Líviát, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnökét látta vendégül.
A helyi egyesület munkáját a házigazda Röhrig Ottó, az ÚMKE elnöke vázolta. Mindenekelőtt kiemelte, hogy a fő cél a tagság érdekképviselete, a fiatalok továbbképzése, a szakma megbecsülése, a magyar nyelv ápolása, az objektív és közszolgálati tájékoztatás szabályainak ismertetése, a szerkesztés tudnivalóinak elsajátítása és nem utolsó sorban más civil szervezetekkel, újságíró egyesületekkel folytatott együttműködés. Emellett az egyesületi tagok időnként ellátogatnak egy-egy magyarországi médiumba, hogy európai uniós tapasztalatokkal gazdagítsák tájékoztatással kapcsolatos ismereteiket.

IPA programok

A Magyarkanizsai Községi Tanács január 26-án megtartott 53. ülésén támogatta a Tisza Menti Információs Fejlesztési Központ (ICR) idei munkaprogramját, akárcsak a belső szervezetéről és munkaköreinek besorolásáról szóló szabályzat módosítását. A 2009-es évben megírt és beadott nemzetközi projektumok jegyzékét Fejsztámer Róbert, a központ igazgatója ismertette:

A Magyarkanizsai Községi Tanács által kiadott végzés

A Községi Tanácsról szóló rendelet 3. és 39. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 11/08. és 5/09. sz.) és a Magyarkanizsai Községi Tanács ügyrendjének 24. szakasza (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 11/08. és 5/09. sz.) alapján a Magyarkanizsai Községi Tanács 2010. január 27-én tartott ülésén meghozta az alábbi

V É G Z É S T

I.

HATÁLYON KÍVÜL HELYEZI a tanács a cégtábla, illetve cégnév üzlethelyiségre való kihelyezése után a 2008. és 2009. évre fizetendő helyi kommunális illeték megállapításáról a Magyarkanizsai Községi Közigazgatási Hivatal költségvetési, pénzügyi és helyi adóigazgatási főosztálya részéről a helyi kommunális illetékekről szóló rendelet (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 10/07. sz.) és a helyi kommunális illetékekről szóló rendelet (Magyarkanizsa Község Hiv. Lapja, 3/09. sz.) alapján az e végzés elválaszthatatlan részét alkotó lista szerint áruforgalmi, személy- és áruszállító vállalatokra vonatkozóan hozott határozatokat.

A Magyarkanizsai Újságírók Egyesületének rendezvénye

2010 jan 28 - 18:00
2010 jan 28 - 19:30
Etc/GMT+1

Az ÚMKE idei első rendezvényére jan.28.-án (csütörtökön) 18 órakor a városháza kistermében kerül sor.
Vendégünk: Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesület elnöke
Témák: A vajdasági magyar írott és elektron. médiumok helyzete
- A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesület bemutatása
- Tagosodás
- Egyéb - időszerű

ro/media

A Magyarkanizsai Újságírók Egyesületének rendezvénye

Az ÚMKE idei első rendezvényére jan.28.-án (csütörtökön) 18 órakor a városháza kistermében kerül sor.
Vendégünk: Tóth Lívia, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesület elnöke

Magyar választói névjegyzék

A magyar választói névjegyzékre eddig feliratkozott mintegy 12 ezer magyarkanizsai polgár közül január 26-ig 5573 kapta meg az erről szóló végzést.

ro/media

Felhívás

A magyarkanizsai községben megnövekedett a tűzesetek száma. A szokatlanul kemény tél miatt mind több háztartás használ szilárd tüzelőt. Sokan nemcsak ún. örökégő kályhákban és kandallókban gyújtanak be, hanem a kemencékben is. Sajnos nagyon sok háztartás megfeledkezik a kéményseprés fontosságáról, s emiatt a berakódott kémény átforrósodik, majd pedig kigyullad. A tűz, esetenként átterjed a plafonra, sőt a tetőre is. Kispiacon két egymást követő kéménytűz figyelmeztet a nagyobb körültekintés és a megelőzés jelentőségére.

Vadászat Völgyesen

Völgyesen 2009. december végén tartották meg a hagyományos vendég vadász találkozót. Ez már a jubiláris 25. vadászat volt, s mint mindig, ezúttal is az év utolsó vasárnapján kerítettek rá sort a helybeli vadászok.
Reggel nyolc órakor volt a találkozó a Művelődési Házban (a volt Almási vendéglő). A meleg tea, és a finom péksütemények elfogyasztása után, a zuhogó esőben, elindult az elég szép számban megjelent vadászok „hada”.

A világméretű influenzajárványt figyelemmel kísérő magyarkanizsai községi bizottság közleménye

A világméretű influenzajárványt figyelemmel kísérő magyarkanizsai községi bizottság 2010. január 25-én Nyilas Mihály polgármester elnökletével megtartott ülésén a következő javaslatot tette:

A bizottság a Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézet tájékoztatójával összhangban felkéri minden iskoláskor előtti, általános- és középiskola vezetőjét, hogy 2010. január 29-ig tájékoztassa a magyarkanizsai Egészségház igazgatóját azoknak a gyermekeknek a létszámáról, akiknek a szülei engedélyezik gyermekük H1N1 típusú vírus elleni beoltását. A magyarkanizsai egészségügyi intézmény ennek alapján megfelelő számú védőoltás szerez be a gyermekek számára, ugyanakkor a védőoltás mielőbbi beadását is megszervezi.